Fantasztikus nap végéhez érkeztünk: azt is mondhatnánk jótékonysági munkánk legszebb pillanatait élhettük ma meg.
A II. Példás Családi Napra invitáltunk néhány, a látókörünkben lévő családot, és a programhoz nemcsak egyesületi tagjaink, hanem saját családjaink is csatlakoztak.
Egy autóbusz több megállóval és több autó indult ma el Dunasziget irányába: irány az Ökopark, ahol a Pisztráng Kör Egyesület, Fűzfa Zoltán és csapata várt minket, valamint a dunaszigeti nyugdíjas klub is szeretettel készült már a fogadásunkra 

Erdős Anita főszervező és Fűzfa Zoltán sorolta fel a hasznos információkat, hogy mi is vár ránk a nap folyamán, majd négy csapatba szerveződtünk.
És indulhatott is a móka: állomásos ügyességi versenyek vártak ránk, keresztrejtvénnyel. Számunkra a legnagyobb öröm, hogy a legapróbb gyermekektől a kamaszokon keresztül a szülők, a felnőttek is boldogan adták át magukat a feladatoknak, legyen szó íjjászatról
, célbadobásról, horgászásról vagy egy hatalmas viza kirakásáról
.


A gyerekek a mezítlábas tanösvényen többször is végigmentek, a fűzfakápolna alatt fotózkodtunk.
Közben már jóval elütötte a délt a dunaszigeti templom harangja, bizony megéheztünk, szomjaztunk.
A Remetei húsbolt, Nagy István a húst, Preiner Edit a zöldségeket ajánlotta fel a gulyásleveshez, amit a nyugdíjas klub tagjai kavargattak, ízesítettek ínycsiklandóra. Közben tucatjával készültek a lángosok, amire tejfölt, sajtot is kértünk.



Egy kis beszélgetés, szabad program után belevetettük magunkat az újabb izgalmakba: „vadászatra” indultunk apró élőlények után, amiket aztán Fűzfa Zoltán nagyított fel nekünk és mesélt érdekes szokásaikról 







Már nagyon vártuk azt is, hogy kenuba ülhessünk, megcsodálhassuk vízről is Dunaszigetet 







És egy kis kézműveskedés is belefért, nemez tulipánokkal is megleptük magunkat és szeretteinket! 





Útravaló is jutott, ehhez meglepetésként a Nagymami Kedvence is hozzájárult finomságokkal.
Köszönjük mindazoknak, akik velünk együtt voltak, és azoknak is, akik támogattak.
Hiszünk az élményekben, különösen a közösen megéltekben 





A program megszervezését a Bethlen Gábor Zrt. Élmények a szigetközi gyermekeknek és rászorulók támogatása című pályázatunk (NEAO-KP-1-2022/10-000219) és A Példa Egyesület működési költségeinek és eszközbeszerzéseinek támogatása (NEAN-KP-1-2022/5-000169) című pályázatunk keretében valósítottuk meg.
Még több fotó 


